Turizmus

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 9. hétfő, Natália

Ha síkos a járda, a lakóknak is van kötelezettségük  

Itt a tél, szinte bármelyik reggelen számíthatunk fagyra, vagy akár hóra is. A közúthálózatot, a parkokat és ezek sétányait, illetve az ingatlanokhoz nem csatlakozó járdákat és kerékpárutakat a közterület-fenntartók dolga mentesíteni a hótól és jégtől.

Forgalmi változások a Fehérvári út felújítása miatt  

Megkezdődik a Fehérvári út felújítása, a Kanizsai utca és a Lecke utca, valamint a Csurgói út és a Kondorosi út között október 2-án. A munkálatok várhatóan november végéig tartanak. A felújítás miatt a Fehérvári út érintett szakaszát a városközpont felé egyirányúsítják; a kifelé vezető útpályát teljes szélességében lezárják. A 973-as autóbusz október 1-től módosított útvonalon jár a városhatár felé.

Megújul a Fehérvári út két szakasza  

Felújítási munkákat végeznek a Fehérvári út Hamzsabégi út – Lecke utca, illetve a Csurgó út – Kondorosi út közötti szakaszán szeptember 28-tól. Az első ütemben végzett munkák egyelőre nem érintik a közlekedőket, a későbbi közlekedési változásokról a részletes tájékoztatást ad a Budapesti Közlekedési Központ.

A világ építészeti élvonalában a 4-es metró megállói  

A legjobb húsz jelölt közé került a Royal Institute of British Architects (RIBA) pályázatán a budapesti 4-es metró tíz állomása. A nemzetközi kiválósági díjat kétévente ítéli oda a rangos intézmény, a győztest ősszel hirdetik majd ki. A legújabb fővárosi metróvonal megállóinak tervezésében aktívan részt vett a Palatium Stúdió, amelynek alapítója, vezetője Erő Zoltán építész, aki Újbudán él, tanulmányait is itt végezte, ma pedig a Műegyetem oktatója.

Fokozatosan változik a parkolási rend  

Fontos állomásához érkezett az újbudai parkolás rendezése: a Fővárosi Közgyűlés május 30-i ülésén elfogadta azt az előterjesztést, amely megadja a lehetőséget a kerületi önkormányzatoknak a parkolási szabályaik módosítására. Ez a jogszabály-módosítás lehetővé teszi a meglévő anomáliák egy részének felszámolását a helyben élők érdekében. Az első lépés ebből a jelenlegi parkolási zónák díjtételeinek rendezése – amitől a belső részek terhelésének csökkentését várják –, ezt idővel követheti majd az újabb zónák kijelölése. A helyben lakók pénztárcáját a változások nem terhelik, remélhető viszont, hogy mindenkinek könnyebb lesz az otthonához közeli parkolóhelyet találni.

Közlekedési változások az 1-es villamos vonalának hosszabbítása miatt  

Az 1-es villamos vonalának meghosszabbításához kapcsolódóan május végén kezdődik az Etele út és a Fehérvári út csomópontjának átépítése. A munkálatok először a jelenlegi vasúti infrastruktúra elbontásával, valamint pálya-, felsővezeték- és közműépítési munkákkal indulnak.

Emlékezés a BEAC pályára  

Fotó: beac.hu

Május 8-án a Mező utcai BEAC-stadion helyén, az Allee parkjában állít emléket az egykori pályának a BEAC az EMMI, a Magyar Olimpiai Bizottság, Újbuda Önkormányzata és az Allee bevásárlóközpont. Az eseményre a Magyar Sport Napja és a BEAC-120 emlékév alkalmából kerül sor.

Kizöldül az Etele út  

Zöld felületekkel, parkokkal és közösségi terekkel gazdagodik a kerület az Etele út környékén. A közlekedési fejlesztések mellett több mint húszezer négyzetméteren újulnak meg a füves területek, mintegy félezer fát és több mint tízezer cserjét is ültetnek.

Újbuda kincsei  

Újbuda természeti és kulturális kincseinek megismertetését segítő ingyenes levelezőversenyt hirdetett a Képességforrás Egyesület és az Összefogás Újbudáért Egyesület.

Átszállás nélkül a Sashegyről a körtérre  

Március 1-jétől újabb megállóval bővül a 240-es járat, így a Sashegy városrészben élők ismét közvetlenül, átszállás nélkül juthatnak el a kerület központjába. A változtatást Újbuda Önkormányzata lakossági megkeresések alapján kezdeményezte a Budapesti Közlekedési Központnál (BKK), amely a megálló használatáról közös felmérést is tervez.

A BKV 50 éve velünk van  

A BKV immár fél évszázada kihagyhatatlan része a főváros életének, szolgáltatásait naponta több mint egymillió ember veszi igénybe.

Új térkép segíti az éjszaki tömegközlekedést  

Új, részletgazdag térképet jelentetett meg a főváros és az agglomeráció éjszakai közlekedéséről a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A felület tartalmazza az összes éjjeli átszállási kapcsolatot és járatinformációkat is.

Rakpart felújítás és gyalogos-kerékpároshíd is a Duna-Buda tervpályázaton  

Új, gyalogos-kerékpáros Duna-híddal erősítene be a Duna-Buda tervpályázat keretében megújuló budai Duna-part. A Lágymányostól Újlakig tartó közel 7 kilométeres szakaszon megújulnának a közparkok és zöldfelületek, és számos ponton átszerveznék a közlekedést is, hogy biztosítsák a lejutást a vízpartok közelébe. A győztes terveket a már a pesti oldalról ismert Korzó Tervezési Stúdió készítette.

Erdőápolás Kamaraerdőn  

A Pilisi Parkerdő Zrt. erdőápolási munkákat végez 2018-ban Újbuda területén, emellett közérdekű tudnivalókra is felhívják a figyelmet.

Új közösségi autózás Budapesten  

Hivatalosan is elindította a Mol új budapesti közösségi autómegosztó szolgáltatását, a Mol Limót. A flotta jelenleg benzines és elektromos autókból áll, de számukat a jövőben megduplázzák és áttérnek a tisztán elektromos hajtásúra. A közösségi szolgáltatást 2020-ig kiterjesztenék a város közigazgatási határáig, később pedig más régiós nagyvárosokban is megjelennének vele.

Kamaraerdő  

Kamaraerdő

A Tétényi-fennsíkot északról a Hosszúréti-patak völgye, illetve a Budaörsi-medence választja el a Budai-hegységtől. A fennsík északkeleti részén található a Kamaraerdő közel 180 hektáros erdőtömbje.

Kőérberki szikes rét  

Kőérberki szikes rét

A Kőérberki szikes rét Budapest egyetlen megmaradt sziki növénytársulása. A Budaörsi repülőtér és az Egérút környékén lévő látszólag elhanyagolt, kihasználatlannak tűnő térség – az 1982-ben alapított, helyi védettségű Kőérberki szikes rét – talaja, vizei, élővilága miatt egyedülálló.

A Budai Arborétum – „Zöld sziget a rohanó város szívében”  

Foto: Újbuda

Több mint 120 éves története van annak a szisztematikus parképítési folyamatnak, amelynek eredményeként mára oktatási, kutatási és ismeretterjesztési célú gyűjteményes kert alakult ki a Gellért-hegy déli lábánál. A Budai Arborétum kiemelkedő értéke, hogy eredeti épségében máig megmaradt, sőt 1970-ben területe is bővült, 1975-ben pedig természetvédelmi területté nyilvánították.

Séta a Gellértben a fürdőkultúra napján  

A Magyar Fürdőszövetség több mint 30 tagja vesz részt a Magyar fürdőkultúra napján, amelyet már öt éve minden évben október második szombatján, az idén október 14-én tartanak. Újbudán a Gellért fürdőben tartanak vezetett sétát; a látogtás ingyenes és előzetes regisztrációhoz kötött.

130 éves a budapesti villamosközlekedés  

Éppen 130 éve, hogy Európában elsőként elindult Budapesten a belvárosi villamos, aminek apropóján most nyílt napot tart a BKV. Október 7-én megnyitják a közönség előtt a XII. kerületi Szépilona kocsiszínt, régi különleges járművek is közlekednek majd városszerte, továbbá a Dallamos villamos is jár majd a 4-es vonalán.

Oldalak

LEGFRISSEBB
×

Nyílt nap a Budafok kocsiszínben  

Nyílt napot rendez a Budafok kocsiszínben a BKV Zrt. szeptember 21-én. A rendezvény ingyenes, regisztrálni mielőbb érdemes a vezetett túrákra.