Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Kevés a jó telek, túlárazottra pedig nincs igény

Újbuda   |   2017, január 17 - 09:15
Nyomtatóbarát változatSend by email

Az elmúlt egy évben rendkívül erős kereslet alakult ki a Budapesten és agglomerációjában fellelhető eladó építési telkek iránt. A vásárlásokat az áfacsökkentés és a CSOK hajtotta. Míg Dél-Pesten, vagy Érden még lehet válogatni az eladó telkekből, addig a Észak-Pesten mérsékelt a kínálat, a XI. kerületben pedig szinte teljesen elfogytak. Ami pedig eladó az irreálisan drága – derül ki a Balla Ingatlanirodák felméréséből.

A telekvásárlásnál mostanában a befektetői jelenlét dominál, azaz legalább 60 százalékos azok aránya, akik a megvásárolt ingatlanon társasházat, sorházat, esetleg ikerházat építenek, majd azt tovább értékesítik – állítja Nagy Csaba, a Balla Ingatlanirodák dél-budai irodáinak régiós vezetője. Szerinte ők olyan telket keresnek, amely nem túl nagy alapterületű, de akár társasház is kialakítható rajta. A beépíthetőségi szabályok erősen behatárolják a vállalkozók mozgásterét, ám a magán-építkezőket nem érintik igazán, hiszen jellemzően családi házat, ikerházat építenek a megvásárolt telkeken. Ezekhez alkalmas telket minél beljebb keresgélünk a fővárosban, annál nehezebb a dolgunk. Nagy Csaba szerint például a XI. kerület piacáról gyakorlatilag elfogytak a jó ár/érték aránnyal rendelkező telkek, jelenleg csak olyan eladó ingatlanokat találni megfelelő paraméterekkel, melyek egyértelműen túlárazottak. De hiába van nagy kereslet a telkekre, ezeket a túlárazott ingatlanokat nem veszik a befektetők, mert adott ár felett már nem hoz számukra megfelelő profitot, így nem éri meg nekik belevágni az építkezésbe. Habár sokan ragaszkodnak egy adott környékhez, amit kinéztek maguknak, de ha csak túlárazott telkeket találnak, akkor szó nélkül odébbállnak.
Nagyobb a választék a külső kerületek szélén, illetve az agglomerációban. Így van ez Dél-Buda esetében is, ahol Érden vagy épp Nagytétényben még található megfizethető árú és elfogadható adottságú telek. Igaz, hogy a központi részeken már Érden sem kapni, ugyanakkor a település szélén akad választék.
A kereslet és a kínálat az agglomerációban és a főváros külső részein sokkal inkább egyensúlyban van, mint beljebb a fővárosban. A dél-budai agglomerációban akár 8 millió forintért kapunk telket, vagyis harmadába-negyedébe kerül egy építési telek, mint a XI. kerületben. De még Budafokon is közel 30 millió forintot kell kifizetni egy 500 négyzetméteres telekért, igaz ebben az esetben tényleg kiváló adottságú az ingatlan. Nagytétényben viszont ennek feléért is tudunk már vásárolni.
Észak-Pesten, a IV. és XV. kerületben a 400-1000 négyzetméter közötti területű telkek ára 15 millió forintnál indul, de indokolt lehet a 40-50 millió forintos ár egy nagyobb méret esetén. A XVIII. kerületben az átlagos telek-négyzetméterár 25 ezer forint környékén alakul. Ez azt jelenti, hogy lehet telket kapni akár 15 ezer forintos négyzetméteráron, de akár 45 ezerért is. A legkelendőbb városrészekben pedig akár 50 ezer forintig is emelkedhetnek a négyzetméterárak.
Ebből a kínálatból kell tehát válogatniuk a vevőknek az említett - illetve olykor irreális - árakat figyelembe véve. Nagy Csaba várakozásai szerint azonban a kereslet és a kínálat előbb-utóbb találkozni fog: tehát vagy lecsökkentik az eladó telkek árát a tulajdonosok elfogadható szintre, vagy pedig örökre eladó marad az ingatlan. Így érdemes folyamatosan figyelni az ingatlanpiacot, mert időnként felbukkanhatnak elfogadható ajánlatok - szerinte. Úgy véli, érdemes a döntés előtt alaposan körülnézni, különösen akkor, ha egy külső rész is elfogadható, mert a kiválasztott területen belül fekvő telkek árai között óriási lehet a különbség.

Újbuda