Turizmus

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Visszatekintés 2012. - Két órás út a kamaraerdei tanösvény

Turizmus   |   2012, december 28 - 12:34
Nyomtatóbarát változatSend by email

Négy kilométeres túraútvonal a június végén átadott Kamaraerdei tanösvény, amely a kikapcsolódásra vágyók és a természetjárók számára tökéletes úticél.

A kerületi Környezetvédelmi Alapból megvalósított tanösvény a környezeti nevelési programok bázisterületeként természetvédelemmel kapcsolatos ismeretterjesztést nyújt, ugyanakkor egy kellemes időtöltést is jelenthet a szabadba vágyóknak.

A két órás, négy kilométeres túra során 12 állomás fogadja a kirándulókat, iskolai csoportokat, ahol információs táblák mutatják be az erdő lakóit, növényvilágát és a térség földtani adottságait. A nyolcas formájában ívelő útvonal egyik ága a földtani, geológiai, ökológiai és tájtörténeti ismeretek tanulmányozására ad lehetőséget, míg a másik része a növény- és állattani értékeket, valamint az erdészeti tevékenységet mutatja be.

A Kamaraerdő mintegy kétszáz hektárnyi kiterjedésével Dél-Buda legnagyobb összefüggő erdőterülete, legmagasabb pontja a 227 méter magas Vadász-hegy, amely mintegy száz méterrel emelkedik a völgy fölé. Az erdő tölgyeseinek árnyékában hűsölve hallhatjuk a rigók énekét és a fakopáncsok játékát, megleshetjük a fák sűrű lombjai között rejtőző baglyokat, a vörös farkú erdei mókusokat és egy kis szerencsével az erdő ragadozó madarát, az egerészölyvet is láthatjuk.

A Kamaraerdei tanösvényt június 27-én avatták fel kerületi iskolások és a 60+ lelkes nyugdíjasai, akik a két órás túra során egymás tapasztalatait átadva járták végig a tanösvény útvonalát. - Nagyon sok a túrázó a Budai hegyekben, erdőkben, éves szinten 15 millió látogatóval számolunk. A Kamaraerdei Nagy-rét mindig is közkedvelt kirándulóhely volt, a most átadott tanösvénynek köszönhetően pedig még közelebb hoztuk a természet szépségét a lakossághoz – hangsúlyozta Boda Zoltán, a Pilisi Parkerdő Zrt. erdészetvezetője.