Turizmus

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 5. csütörtök, Vilma

BKK

Vágányfelújítás a 4-es és a 6-os vonalon  

A Széna tér és a Margit utca, továbbá a Práter utca és a Goldmann György tér között, összesen közel 2 kilométeres szakaszon újítja fel idén a BKV Zrt. a 4-es és a 6-os villamos vonalát az iskolai szünetben. A Dél-Budát érintő közlekedési változások június közepétől várhatóak.

Folytatódik a Fehérvári út felújítása  

A Fehérvári út Hamzsabégi út és Lecke utca közötti szakaszának városközpont felé haladó útpályáján folytatódik a felújítás március 18-tól, az útszakasz lezárásával. Új burkolatot kap az úttest és a járda is, mindkét irányban kerékpársávot alakítanak ki, és új jelzőlámpás csomópont létesül az Ulászló utcánál. A munka várhatóan június végére fejeződik be; közben elvégzik a Fehérvári út Csurgói út és Kondorosi út közötti, szintén városközpont irányú útpályájának felújítását is. A munkálatok idejére változik az újbudai végállomása felé tartó 973-as busz útvonala.

Hamarosan folytatódik a Balatoni úti körforgalmak építése  

Amint az időjárási körülmények lehetővé teszik, de legkésőbb 2019. március közepén folytatódhat a Balatoni úti, Tanító utcánál létesülő körforgalom építése - állítja közleményében a Budapesti Közlekedési Központ. A városközpont felé vezető irányban továbbra is fenntartják a benzinkút felé balra kanyarodó sávot. A Tanító utca zsákutca marad, a Balatoni útról a Tanító utcába nem lehet bekanyarodni.

Körforgalom épül a Balatoni út két csomópontján  

Két Balatoni úti kereszteződésben, a Tanító utcai és a Háros utcai csomópontban alakít ki körforgalmat a Budapesti Közlekedési Központ. A térség biztonságosabb közlekedését elősegítő fejlesztés kivitelezési munkái 2018. szeptember második felében kezdődnek, a körforgalmak átadása 2019 tavaszára várható. Az építési munkák idején a Balatoni út átjárhatóságát folyamatosan biztosítják.

Életbe lép a tanítási időszakban érvényes menetrend  

Szeptember 3-tól, a 2018/19-es iskolai tanév első napjától a fővárosi közösségi közlekedési járatok a tanítási időszakban érvényes menetrend szerint indulnak, a BKK további járatsűrítést vezet be a 4-es metró és a 2-es villamos vonalán. Több fontos felújítási munka, építkezés miatti korlátozás is véget ér: újra a teljes vonalán jár majd az 1-es, a 4-es, a 6-os villamos, befejeződnek a munkák a BAH-csomópontnál.

Változások a közösségi közlekedésben a hosszú hétvégén  

Az Államalapítás Ünnepén, augusztus 20-án és az ahhoz kapcsolódó rendezvények miatt már 17-től számos közlekedési változás lép életbe Budapesten. Ezeken a napokon – különösen 20-án – a belvárost közösségi közlekedéssel érdemes megközelíteni, a BKK ajánlja a kötöttpályás járatok igénybe vételét, különösen a metróvonalak használatát.

Egész nyáron egyirányú a BAH-csomóponti felüljáró  

Felújítási munkálatok miatt július 2-től augusztus végéig egyirányú a közlekedés a BAH-csomóponti felüljárón. A forgalom a városból kifelé haladhat, befelé az ideiglenesen megnyitott villamosvágányon lehet közlekedni a Villányi út/Budaörsi úti kereszteződés és a BAH-csomópont között.

Átadták a Budafoki úti felújított kocsiszínt  

Átadták a Budafoki úti felújított kocsiszínt, amely a fonódó villamosvonalakon és az 1-es vonalon közlekedő spanyol CAF és a cseh Tatra villamosok karbantartásának és tárolásának ad helyet.

Kerékpáros verseny miatt változik a közlekedés  

A Várkert Bazárnál tartják a V4 Kerékpárverseny és Családi napot május 12-én, szombaton 10-18 óra között. Az előkészület, a próba, a rendezvény és a bontási munkálatok miatt péntek éjféltől vasárnap hajnalig útlezárásokra kell számítani, illetve változik a 19-es és a 41-es villamos közlekedése.

Oldalak