Turizmus

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Hírek: Gazdaság

Az ingatlanárak alig változtak

Mínuszban a társasházi lakásépítési kedv, csökkent a társasházi lakásokra kiadott engedélyek száma az első negyedévben. Ez részben a kedvezményes lakásépítési áfa tavalyi kivezetésével és a járványhatással magyarázható. A fővárosi új lakások árai a koronavírus kirobbanása óta lényegében nem változtak – állítja az ingatlan.com.

Vízen szállítják a Duna-híd első hídelemét

Folytatódik a Déli Körvasút építése, Csepelen már hajóra emelték és előkészítették szállításra a Déli összekötő vasúti Duna-híd első elemét – adta hírül a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

Éjfélkor lejár az adóbevallás határideje

Éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet. Aki nem változtat rajta, annak automatikusan bevallássá minősül a tervezete, kivéve az egyéni vállalkozókat, az őstermelőket és az áfás magánszemélyeket - derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közleményéből.

Vidéken nagyobb mértékű a lazítás

Magyarország legnagyobb részén május eleje óta lazább az élet, mint a koronavírus-járványban leginkább érintett Budapesten és Pest megyében.

Végre eljöhet a fejlesztések ideje

Újbuda Önkormányzata minden tavasszal nagytakarítást végez a közterületeken. Ilyenkor zajlik le többek között a parkok karbantartása, öntözése, a cserjék, évelők, egynyáriak tavaszi gondozása, a terek takarítása. A járványhelyzetben mindez elkerülhetetlen módosításokkal történhet meg. Erről, és a tervezett fejlesztésekről is kérdeztük Hintsch Györgyöt, Újbuda városüzemeltetésért felelős alpolgármesterét.

Két nap az szja-bevallás határidejéig

Már csak két nap van hátra a személyi jövedelemadó (szja) bevallásának határidejéig; május 20-án éjfélig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által készített szja-bevallási tervezetet, amit legegyszerűbben az ügyfélkapuval rendelkezők tehetnek meg az adóhivatal honlapjáról elérhető webes felületen.

Magyar Posta: emelkednek a csomagfeladás árai júniustól

A Magyar Posta június elsejétől átlagosan 6,3 százalékkal emeli a belföldi és 15,78 százalékkal a nemzetközi csomagfeladás díjszabását a költségek növekedése és a nemzetközi szállítási díjak drasztikus emelkedése miatt.

Újabb átalakulás jelei a lakáspiacon

A karanténhatásnak is szerepe van az ingatlanpiaci átalakulásnak – derül ki az Ingatlan.com elemzéséből. Országszerte megnőtt a 30 millió forintnál olcsóbb lakások iránt az érdeklődés, beindulhat az eladók harca a vevőkért, a vásárlók viszont kevesebbet költenének ingatlanokra.

Érkezik az szja-tervezet

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) folyamatosan postázza az szja-tervezeteket azoknak, akiknek nincs ügyfélkapus regisztrációjuk. Ezzel a lehetőséggel április 15-ig több mint 300 ezren éltek - közölte a NAV. Azok is számíthatnak levélre, akiknek a tervezete a munkáltatók, kifizetők hiányos vagy téves adatszolgáltatása miatt ellentmondást tartalmaz.

Kríziscsomag - A kerület rendkívüli juttatással is segít

A járványügyi veszélyhelyzetben máris nagyon sokan maradtak állás, állandó jövedelem nélkül az újbudai lakosok közül is, és táboruk várhatóan csak növekedni fog a közeljövőben. Számukra új támogatási formákat dolgozott ki a kerület vezetése – a korábban meglévők megtartása mellett.

Oldalak