Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Felavatták Mőcsényi Mihály szobrát

Újbuda   |   2019, november 12 - 09:01
Nyomtatóbarát változatSend by email

Leleplezték a 2017-ben elhunyt Mőcsényi Mihály professzor szobrát november 8-án a Szent István Egyetem szoborparkjában. László Imre polgármester megemlékezett a tájépítészeti Nobel-díjként ismert Sir Geoffrey Jellicoe-díjjal, valamint Kossuth-díjjal is kitüntetett, a Feneketlen-tó körüli parkot is tervező újbudai tudósról. Mőcsényi Mihály idén lett volna százéves.

A bronzból készült alkotást Füleki Zsolt, a Miniszterelnökség építészeti és építésügyi helyettes államtitkára leplezte le az egyetem rektorával, Palkovics Lászlóval közösen. A szoboravatáson részt vettek a régi pályatársak, tanítványok, rokonok, az egyetem vezetői, oktatói, hallgatói, valamint a Vitézi Rend tagjai.
Füleki Zsolt méltatta a tájépítész professzort, aki - szerinte - mindig megújuló nyitottsággal, élete végéig szívta magába a korszellem által sugárzott áramlatokat, rendíthetetlen céltudatossággal valósította meg az elképzeléseit, váltotta valóra vízióit, amelyek helyessége később beigazolódott.

László Imre polgármester kiemelte, hogy Mőcsényi Mihály munkásságának meghatározó szerepe volt Újbuda arculatának kialakításában. - Az idő megőrzi az ő szellemiségét, életművét, ahogy Újbuda kerülete is – mondta a szoboravatón.

Palkovics László rektor felidézte személyes emlékeit tanáráról, kollégájáról, beszámolt életéről, szakmai pályafutásának kiemelkedő eseményeiről. - Oktatása párbeszédeken, együttgondolkodáson alapult, a foglalkozások végén, nemcsak a diákok tanultak tőle, hanem ő is hallgatóitól. A legnagyobb elismerés számára, diákjainak tiszteletteljes szeretete volt - fogalmazott a Szent István Egyetem rektora.

Dinyés László szobrászművész, még 2005-ben készített szobrot a neves tájépítészről, amelyet a családnak ajándékozott, ennek másolata került most - az alkotó özvegyének segítségével - az egyetem Ménesi úti szoborparkjába.

A Szent István Egyetem Nemzetközi tudományos konferenciát rendez december 2-án, amelyen nemzetközi és hazai előadók elemzik és értékelik a tájépítészet tudományterületének és gyakorlatának fejlődését, tisztelegve Mőcsényi professzor közel nyolc évtizedes alkotói, tervezői, diszciplína-fejlesztői és tudományszervezői tevékenysége előtt.

D. B. S.