Turizmus

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Hírek: Kultúra

Elhunyt Karinthy Márton színigazgató, színházrendező, író  
 

Hosszan tartó súlyos betegség után, életének 71. évében elhunyt Karinthy Márton Kossuth-díjas színigazgató, színházrendező, író, a Karinthy Színház és elődje, a Hököm Színpad alapító igazgatója. Karinthy Ferenc író fia, Karinthy Frigyes író unokája 2016 óta volt a kerület díszpolgára, Újbuda Önkormányzata saját halottjának tekinti.

Tisztelet 1956 hőseinek  
 

Móricz Zsigmond körtér

A nemzeti ünnep alkalmából több helyszínen emlékezett meg a 63 évvel ezelőtti eseményekről Újbuda Önkormányzata.

A Magyar Festészet Napja Újbudán  
 

Közel ezer művész alkotásainak kiállításával ünneplik meg idén is országszerte a Magyar Festészet Napját, az egyik kiemelt helyszín Újbuda. A kerületben élő és alkotó, száz éve elhunyt Csontváry Kosztka Tivadar emléktáblájának megkoszorúzása alkalmával Barabás Richárd önkormányzati képviselő mondott beszédet.

Lököttek a színpadon  

Francia darab magyarországi ősbemutatójával kezdte idei évadát a Karinthy Színház. Laurent Baffie Lököttek című komédiáját Kelemen József, a Radnóti Miklós Színház színésze rendezte.

Magyar Festészet Napja - Kiállítások Újbudán  

A Magyar Festészet Napja 2002-ben indult Újbudáról civil kezdeményezésként és csak remélni lehetett, hogy egyszer az országot átszövő, a határokon átlépő, egész héten át tartó művészeti fesztivál, a hazai kortárs festészet méltó és átfogó seregszemléje lesz. A második évben a program már kétnapos volt, 2006-ban pedig több mint egy héten át tartottak a festészethez kötődő események. Idén 109 helyszín csatlakozott a porgramhoz, országszerte mintegy 180 esemény várható.

Egy százalék indián  

A nagy sikerű Ernelláék Farkaséknál, illetve a Kálmán-nap után Hajdu Szabolcs legújabb kamaradarabja egy trilógia utolsó részének is tekinthető.

Megjelent a Pont magazin októberi száma  

Tóth Márton, az A-Híd OSC-Újbuda Európa-bajnoki ezüstérmes vízilabdázója saját példáján keresztül mesél a Pont magazin címlapinterjújában Újbuda színfoltjairól. A család, a sport és a vallás kapcsolata mellett a gasztronómiáról, kedvenc helyeiről, kerületi kötődéséről és jövőbeni terveiről is kérdezzük októberi számunkban.

Meghatározó arcok  

Számos kiállítóhely, galéria, közművelődéssel, kultúrával és művészetekkel foglalkozó vállalkozás közös munkájának, összefogásának is köszönhető, hogy az Újbuda Kulturális Városközpont legfontosabb eleme, a Bartók Béla út mint kulturális főutca az elmúlt években egyre több hazai és nemzetközi sikert ért el.

Zelk Zoltán emlékszoba az Őrmezei Általános Iskolában  
 

Október 4-én az Őrmezei Általános Iskola Zelk Zoltán költő tiszteletére emlékszobát avatott. A költő második feleségével, Sinka Erzsébettel 1972-től élt a lakótelepen, a Menyecske utca 1. szám alatt. Újbuda Önkormányzata támogatásával az iskola az egykori gondnoki szobát újította fel, és rendezte be Zelk Zoltán egykori bútoraival, személyes tárgyaival és dedikált könyveivel.

Gaál Domokos a Budai Klub-Galériában  
 

Gaál Domokos képzőművész kiállítás látható a Budai Klub-Galériában. Az októberber végéig látogatható tárlaton akvarellek, olajjal készült tájképek, csendéletek és rézkarcok is helyet kaptak.

Makró világ  

Hoffmann Tamás polgármester október 2-án nyitotta meg a 60+ fotókör tagjának, Pálinkás Ferencnének a kiállítását a Bölcső utcai 60+ programközpontban.

Oldalak