Turizmus

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
február 25. szombat, Géza

Teljes hajózási zárlat a Dunán

A Dunán kialakult jégviszonyok miatt teljes hajózási zárlatot rendeltek el kedden délután - közölte Budapest Főváros Kormányhivatala.

Közleményük szerint a fővárosi kormányhivatala közlekedési főosztálya, mint hajózási hatóság, a vízi közlekedés biztonsága érdekében 16 órától elrendelte a korlátozást a folyó 1792 és 1433 folyamkilométere között. Ennek nyomán Gönyűtől a déli országhatárig tilos a hajózás. Ez vonatkozik a komp- és révközlekedésre valamint a budapesti szakaszon történő hajózásra is. A zárlat feloldása a jégviszonyok alakulásától függ - írta a kormányhivatal.
A zárlat alól mentesülnek a folyamfelügyeleti és a vízügyi szervek hajói, továbbá a jégtörésben, valamint a segítségnyújtási, mentési munkálatokban résztvevő hajók. A hajózási zárlat visszavonásig érvényes - olvasható a hirdetményben.
Korábban a Mohácsi Városgazdálkodási és Révhajózási Nonprofit Kft. hajózási üzletágvezetője azt közölte, hogy a rendkívüli hideg időjárás és a Dunán egyre erősödő jégzajlás miatt keddtől bizonytalan ideig szünetel a komp- és révközlekedés Mohácsnál. Csóka István elmondta, a folyó vízfelületének 50-60 százalékán 10-20 centiméter vastagságú jégtáblák úsznak, ezért az utasok és a vízi járművek biztonsága érdekében leállították a közlekedést.
Amint az időjárási körülmények megengedik, a járatokat újraindítják a Duna-parti város kompkikötője és Mohácsi-sziget között - tette hozzá.

MTI

LEGFRISSEBB
×

Kevés a jó telek, túlárazottra pedig nincs igény  

Az elmúlt egy évben rendkívül erős kereslet alakult ki a Budapesten és agglomerációjában fellelhető eladó építési telkek iránt. A vásárlásokat az áfacsökkentés és a CSOK hajtotta. Míg Dél-Pesten, vagy Érden még lehet válogatni az eladó telkekből, addig a Észak-Pesten mérsékelt a kínálat, a XI. kerületben pedig szinte teljesen elfogytak. Ami pedig eladó az irreálisan drága – derül ki a Balla Ingatlanirodák felméréséből.