Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Alakul a Budafoki kocsiszín

Újbuda   |   2017, augusztus 9 - 10:59
Nyomtatóbarát változatSend by email

A budai fonódó villamoshálózat alacsonypadlós CAF villamosainak, valamint az 1-es villamosvonal járműveinek üzemeltetését a Budafok kocsiszínben végzik, amihez szükséges a kocsiszín teljes átalakítása. A kivitelezési munkák 2016 júliusában kezdődtek, és várhatóan 2017 végéig tartanak. A beruházást 99 százalékban uniós forrásokból finanszírozzák.

A XI. és a XXII. kerület határán, a Fehérvári út déli végén található Budafok kocsiszín 1899-ben épült a BBVV (Budapest-Budafoki Helyiérdekű Villamos Vasút) számára. A társaság első vonala a Gellért térről Nagytéténybe vezetett, melyhez 1914-ben csatlakozott a Budaörsön át Törökbálintra vezető szárnyvonal. A Budafok kocsiszínben alapvetően HÉV-járművek állomásoztak, sőt itt készült el az első MIXA típusú HÉV motorvonat is, mellyel azonos járművek máig járnak a csepeli HÉV-en. A BBVV vonalai 1963-ban kerültek át végleg a villamosüzem kötelékébe, ekkortól a Budafok kocsiszín villamosokat üzemeltetett. Elsősorban kéttengelyes 1000-es, 1900-as motorkocsik, majd UV-k és TatraT5C5 motorkocsik tartoztak a telep állományába. 1980-tól a több mint 300 csehszlovák motorkocsi is ideérkezett.

A kocsiszínt több alkalommal, de sokszor ötletszerűen bővítették, ezért a telep funkcionális rendszere meglehetősen bonyolulttá és nehezen áttekinthetővé vált. Az épületek állapota általában rossz, felújításukat gazdaságosan nem lehetett volna elvégezni. A vágányhálózat a korábbi HÉV igényeit tükrözi, az eltúlzott méretű váltók rengeteg helyet foglalnak el. A telep nem járható körbe villamossal, vagyis az üzemeltetési folyamat elemeinek (napi vizsga, mosás stb.) elvégzését csak többszörös irányváltással, tolatással lehetett teljesíteni. Mivel a Fehérvári úti villamospályához bonyolult a csatlakozása, a telepet nem lehet bekeríteni, az utcáról szabadon megközelíthető, tehát az őrzésére jelentős energiát kellett fordítani.

Mindezek miatt a járműtelep nagy részét elbontották, teljesen új vágányhálózat, valamint több új csarnok és irodaház épült. Az átépítést követően a villamosok a Fehérvári útról két helyen is beállhatnak a telepre. A vágánykapcsolatokat átalakítják, egyszerűsítik, valamint a Forgalmi utcai deltavágányt (a 41-es villamos korábbi végállomása) is bekötik a kocsiszín vágányhálózatába. Ezáltal lehetővé válik a telep szalagszerű használata: a technológiai berendezéseket egy hurokszerű vágányon helyezik el, ahol a villamosok irányváltás nélkül haladhatnak végig, és irányváltás nélkül forgalomba állhatnak.

A járművek javítására és a napi vizsgálatok lebonyolítására egy-egy csarnok épült a mindkét épületet kiszolgáló műhelyekkel és raktárakkal. A felsővezeték nélküli, darus javítócsarnokban két vágányon lehet majd megemelni a járműveket, egy további vágányon pedig aknák és állványok segítségével a villamos valamennyi részén elvégezhetik a szükséges alkatrészcseréket, -javításokat. A vizsgálócsarnokban két vágányon zajlik a gyakoribb rutinellenőrzés és itt töltik fel a járműveket csúszásgátló homokkal, valamint egy vágányon takarítják és mossák a járműveket. A telepen a lehető legkorszerűbb, oldal- és homlokfali mosást is lehetővé tevő mosóberendezés épül, mely a keletkező szennyvizet szinte teljes egészében újrahasznosítja. Új fényezőkonténert is létesítenek, melynek segítségével a BKV Zrt. saját maga is elvégezheti a sérült alkatrészek felületkezelését.

A régebbi épületek közül a jelenleg raktárként funkcionáló III. számú csarnok, valamint a BKV-s lakóház marad meg. A csarnokot az eredeti szerkezetet megtartva, a későbbiekben a hóseprő gép és a nosztalgiajárművek tárolására használják.

Felújítás ütemezése

  • 2016. július vége: a kocsiszín kiürítése és a meglévő építmények bontása
  • 2016. augusztus vége: a Budafok kocsiszín megállóhely és villamospálya átépítése
  • 2016. november vége: a Budafok kocsiszín megállóhely környezetéhez tartozó útfelújítások
  • 2017. március vége: vágány- és csarnoképítés
  • 2017. május vége: kocsiszín kültéri vágányhálózatának építése
  • 2017 vége: végszerelések, tesztelések, üzembe helyezés, projekt befejezése.

Fotó: MTI