Turizmus

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 28. péntek, Valéria

A Barba Negra az Év Helyszíne

A Hungexpo területén tartott 11. Budapest Music Expón vehette át a Barba Negra vezetése az Év Helyszíne díjat.

A Hangszeresek Országos Szövetsége (HANOSZ) idén is kiosztotta szakmai elismeréseit, 2016-ban az év Helyszíne díjat a Barba Negra kapta. Makkai Imre, a HANOSZ elnökségi tagja elmondta: a folyamatos megújulásra és minőségi fejlődésre való törekvés, a szakma maximális tisztelete és segítése, az élő zene fejlődése érdekében tett több éves munka elismeréseként döntöttek a Barba Negra Music Club és a Track jutalmazása mellett.

„Az 5 év alatt felmutatott eredményeket önerőből, támogatások nélkül, a piacra építve érte el a Barba Negra, így a díj különös erőt és visszajelzést ad, hogy jó a megkezdett irány”- a Barba Negra közleményében. A díjat Pócsi István, a Barba Negra programszervezője vette át, Szerinte ez az eredmény nem jöhetett volna létre a szakma, a menedzserek, a zenekarok és természetesen a zeneértő közönség odafigyelése, és támogatása nélkül. Úgy véli a díj nem csupán a Barba Negrának szól, hanem minden partnernek és barátnak, aki az elmúlt 5 évben mellettük állt, dolgozott.

Az ÖRÖM A ZENE keretein belül további 10 díjat adtak át, melyek között életművet, szakmai munkát, és friss tehetségeket is elismert a HANOSZ vezetése, valamint a Koalabell zenekart a tehetségkutató sorozat legjobbjának választotta.

Újbuda

LEGFRISSEBB
×

Megújult a Bocskai út egy szakasza  

Befejeződött a Bocskai út Karolina út és a Fehérvári út közti szakaszának felújítása. A munkálatok során több mint egy kilométernyi útszakaszt építettek át, megújultak a forgalmi sávok, valamint az út mindkét oldalán a parkolófelületek, a buszsávok és a járdák is.